Jimmy Markum (SEAN PENN), Dave Boyle (TIM ROBBINS) és Sean Devine (KEVIN BACON) együtt töltötték a gyerekkorukat Boston egyik munkásnegyedében, és napjaikat az utcán tengették baseballozással, éppúgy, mint a szomszédos East Buckingham elegáns lakónegyedeiben felnövő srácok. Soha semmi érdekes nem történt ezen a környéken. Mindaddig, amíg Dave élete különös fordulatot nem vett. Akkor még nem sejtették a fiúk, hogy ez örökre meg fogja változtatni mindannyiuk életét.
25 évvel késobb a három barát útjai újra kereszteződnek egy titokzatos és megmagyarázhatatlan gyilkosság kapcsán - az áldozat Jimmy 19 éves lánya.
Sean gyilkossági nyomozó lett, ő kapja meg az ügyet, rá és társára (LAURENCE FISHBURNE) vár a feladat, hogy kibogozzák ezt a látszólag indíték nélküli bűncselekményt. Nehezíti a dolgukat, hogy egy lépéssel mindig Jimmy előtt kell járniuk, akit hajt a bosszúszomj, hogy lánya gyilkosának nyomára bukkanjon. Közben Dave személye is kapcsolatba kerül a gyilkossági üggyel, és ez arra készteti a férfit, hogy szembenézzen múltja démonaival.
Ahogy a nyomozás egyre szűkebb kört von a három barát köré, baljós történet bontakozik ki barátságról, családról és a túl korán elveszített ártatlanságról.

A TÖRTÉNET ÉS A FIGURÁK

A rendező/producer CLINT EASTWOOD az első pillanatban tudta, hogy vászonra akarja vinni DENNIS LEHANE bestsellerét, a Mystic Rivert, amit Amerika-szerte számos írói díjjal jutalmaztak. "Elolvastam a könyvet, és azonnal lecsaptam a jogaira - emlékszik vissza a rendező. - Magával ragadt a történet, és rögtön megláttam benne egy film lehetőségét. A figurák kiválóak: összetettek, izgalmasak és jól megrajzoltak."
Eastwood, aki 1993-ban a Nincs bocsánat című filmért a legjobb rendezés és a legjobb film kategóriában is Oscar-díjat kapott, visszafogott hangvételű, realisztikus atmoszférájú adaptációt képzelt el. "Ez a film valóságos emberekről szól, akik nagyon kemény körülmények között próbálnak egyenesbe jönni önmagukkal. Ehhez őszintének és keménynek kell lenniük."
A Titokzatos folyó három férfi egymásba fonódó történetét meséli el, azokat a szörnyű eseményeket, amik megfertőzték a gyerekkorukat és meghatározták a jövőjüket, és amik következtében visszavonhatatlan döntésekre kényszerültek életük egy fontos szakaszában. Ezeknek a figuráknak a bennük lakó démonokat kell legyőzniük, a múlt egy sötét szakaszával kell megharcolniuk, és ettől az egész film valami sötét, nyugtalanító színezetet kap.
"A gyilkossági ügyek körül forgó filmek általában csak a bűntény felfejtésével foglalkoznak - mondja Eastwood. - Ebben az esetben a történet azzal is foglalkozik, hogy a gyilkosság mögötti események hogyan változtatják meg az érintettek életét. Egyikük csak most kezdi érezni egy régi erőszakos tett hatását, sok évvel az eset után. Ez egy tragikus kör - mindhárom férfi életében vannak visszatérő árnyak. Mindegyüket nagy trauma érte a múltban, ami a jövőjükben is rombol."
Jimmy, Dave és Sean gyerekkori barátok voltak, együtt nőttek fel Dél-Bostonban. Ám amikor egyiküket valami sokkoló tragédia éri, a társaság szétesik, és a fiúk eltávolodnak egymástól. Ezt a távolságot meg is tartják, mintha egymás élő emlékezetei lennének ezekből a sötét idokből. Az élet nagyon különböző irányokba terelte őket, de mindegyikük ugyanattól a fájdalmas emléktől menekült.
Amikor Eastwood elkezdett gondolkodni azon, hogy ki volna a legalkalmasabb a forgatókönyv megírására, azonnal BRIAN HELGELAND neve merült fel benne. "Nagyon tetszett neki a könyv, és egy rövid eszmecsere után rá is kérdeztem, nem volna-e kedve belevágni. Azonnal ráharapott, és két hét múlva már hozta is az első változatot. Belenéztem, és azonnal láttam, hogy szenzációsan sikerült átültetnie a regényt, remek párbeszédekkel és részletekkel megfejelve."
A szereplők összeválogatásánál Eastwood céltudatosan és kompromisszumok nélkül dolgozott, csak a minőség érdekelte, így hamarosan ragyogó szereplogárda állt össze, aminek csaknem minden tagja kapott már Oscar-jelölést. Sean Penn a Nevem: Sam és a Ments meg, uram! című filmekért, mely utóbbi film Tim Robbinsnak is hozott egy jelölést a legjobb rendezés kategóriában. Fishburne-t a Tina című filmért, Linneyt pedig a "You Can Count On Me" című filmért jelölték Oscarra, Marcia Gay Harden pedig haza is vihette a szobrot a Pollock című filmben nyújtott alakításáért.
"Nem hiszem, hogy bármelyik szerepre is találhattam volna jobb színészt - jelenti ki Eastwood. - Sean, Tim, Kevin, Laurence, Laura és Marcia kétségkívül lélegzetelállítóak."
És viszont, a szereplőknek sem volt kétségük afelől, hogy a legjobb kezekben vannak. "Mindegyikünk érezte, hogy Clint történetmesélési technikája ki fogja hangsúlyozni a történetben levő mély emberséget - magyarázza Penn. - Ezért úgy olvastuk a könyvet, hogy olyan közel kerüljünk az anyaghoz, amennyire csak lehet, mert így ha a forgatás során felmerül valami nehézség a figurákkal kapcsolatban, elég Clinttel átbeszélni, nem kell mindig visszamenni a könyvhöz. Ez sokkal tisztább és célirányosabb munkát eredményez, mert a színész minden egyes jelenetnél tökéletesen birtokában van az egésznek."
"Ennek a filmnek Clint Eastwood a legfontosabb alkotóeleme - teszi hozzá Tim Robbins. - Clint minden tekintetben igazi művész. Noha hosszú évtizedek óta világsztár és filmjei legendásak, mindig ügyelt arra, hogy jól érezzük magunkat, munkatársként és magával egyenrangúként kezelt bennünket. Soha nem éreztette, hogy élő legenda, és nem várta el, hogy így kezeljük. Más kérdés, hogy mi képtelenek voltunk nem csodálni."
Robbins játssza a problémás Dave-et. "Dave egyike ezeknek a srácoknak, akik utat találnak a túlélésre, és életben maradnak annak ellenére, hogy a múltjukat szörnyű események tarkítják - magyarázza a színész. - Talán el kellett volna hagynia a környéket, és új életet kezdenie valahol, de nem tette. Mélyen elásta magában ezt a fájdalmas emléket, nem beszélt róla senkinek, nem törődött vele, ezért a seb az évek múlásával egyre csak mélyebb lett. Nem mondhatnám, hogy túlságosan feldobja az embert, ha a munkája során ilyen hosszú időre bele kell ásnia magát ezekbe a sötét dolgokba, de szerencsére Clint mellett olyan profi és inspiráló közegben lehetett dolgozni, hogy megtiszteltetés volt belebújni ennek a figurának a bőrébe."
Gyerekkora szörnyű emlékeitől kísértve Dave a munkásnegyedben maradt, képességeihez képest alantas munkát végez, és éppen a családalapítást tervezi feleségével, Celeste-tel. Amikor Jimmy 19 éves lányát megmagyarázhatatlan körülmények között meggyilkolják, és a gyilkosság részletei lassan a felszínre kerülnek, Celeste kezd összeroppanni a bizonytalanság és a rettegés súlya alatt.
Harden, aki a felkérést követően Bostonba utazott, hogy elmerüljön a Titokzatos folyó világában, közel érezte magához a szerepet. "A történet azonnal hatott rám, személyesen is érintve éreztem magam - vallja be a színésznő. - Celeste-nek van egy kisfia, nekem pedig egy négyéves kislányom."
Amíg Dave a túlélésre és a megúszásra játszik, Jimmy sokkal tevékenyebb utat választott, és az évek során valódi lángésszé nőtte ki magát a helyi bűnözői társadalomban. Már 17 évesen a saját galerijét vezette, és érinthetetlennek tűnt, késobb elvette a környék leggyönyörűbb nőjét, és hamarosan kislánya született. Talán minden mehetett volna ilyen szépen tovább, ha egy partnere vádalku keretében el nem árulja, két év raboskodásra ítélve ezzel Jimmyt Deer Islanden.
Mialatt börtönben ül, feleségénél rákot diagnosztizálnak, ezért szabadulása után ott találja magát 22 évesen özvegyként, egyedülálló apaként, kislánya majdhogynem idegenként tekint rá. Az 5 éves Katie ad neki erőt és akaratot, hogy hátat fordítson bűnözői múltjának. Visszatér, nyit egy kis sarki kocsmát, újranősül és még két lánya születik. Noha családja teljes, és szépen gyarapszik, Katie marad a fény az életében. Azon a napon, amikor a lányt holtan találják a Pen Parkban, ez a fény örökre kialszik.
"Ebben a filmben van valami leírhatatlan fájdalom - mondja Sean Penn. - Nagyon sok időt töltöttünk együtt a szöveget boncolgatva, sokszor átrágtuk magunkat a könyvön, és próbáltunk megbékélni az eseményekkel és a szereplők döntéseivel. Az volt a feladatunk, hogy ezeket a mélységesen fájdalmas szituációkat drámaian tolmácsoljuk, és az indítékokat megértessük a nézővel."
A tragédiát követően Jimmyben a lányai iránti szeretet tartja a lelket, illetve a felesége, akinek szerettei iránt érzett elkötelezettsége határtalan. "Annabeth erős, nagyon erős. Olyan, mint egy anyaoroszlán, büszkén és fenntartások nélkül védelmezi az övéit" - jelenti ki Laura Linney az általa játszott figuráról.
Amíg Jimmy a törvény árnyas oldalán állapodott meg, gyerekkori barátja, Sean Massachusetts állam gyilkossági nyomozója lett. Munkája során annyi gonoszsággal találkozott, hogy már teljesen elidegenedett az emberektől, még saját feleségétől is elhidegült: viszonyuk fájdalmas, halk szavú telefonbeszélgetésekre korlátozódott. Ezt látva Sean egyre inkább megkérdőjelezi erőfeszítései fontosságát.
"A három gyerekkori barát felnőttként eltávolodott egymástól - magyarázza a Seant játszó Kevin Bacon. - Sean elköltözött, és ideje nagy részét gyilkossági ügyek felgöngyölítésével tölti. A felesége elhagyta, egyedül él, nincsenek barátai sem. Élőhalottként éli a saját életét."
Sean egyetlen megmaradt kapcsolta a társa, Whitey. Laurence Fishburne játssza a gyilkossági nyomozót, aki az egyetlen objektív nézopontot képviseli ebben a filmben. "Whitey igazi kívülálló ezek közt az emberek között - magyarázza Fishburne. - Sem baráti, sem családi kapcsolat nem fűzi senkihez."
"Laurence-nek és nekem az volt a legnehezebb feladat, hogy valódi tartalommal és érzelemmel töltsük meg ezt a kapcsolatot - meséli Bacon. - Miközben két elkötelezett rendőr egy gyilkossági ügyet próbál felderíteni, Sean újra szembetalálkozik gyerekkora helyszínével és barátságaival."
Fishburne-nek nagyon fontos ez a kapcsolat, közös sikereiknek ez a titkos alapja. "Én így írnám le a figurákat: Sean Penn elvette Laura Linneyt, Tim Robbins elvette Marcia Gay Hardent, Kevin Bacon pedig engem vett el. A zsaruk közti kapcsolat sokban hasonlít egy házasságra."
Sean messzire került errol a környékről, Jimmy és Dave pedig úgy döntött, hogy maradnak, és itt alapítanak családot. A három egykori barát talán soha többet nem találkozik újra, ha nem hozza össze őket Katie halála. Sean kapja meg az ügyet, és azonnal egy ketyegő bombával találja szembe magát: Jimmyt hajtja a bosszúszomj, és lánya gyilkosa iránt érzett eszeveszett dühét egy hideg, módszeresen felépített terv álruhájába rejti. Seannak ezért mindig előtte kell járnia, hogy megakadályozza a vérbosszút.
"Az egész produkció legfontosabb összetevője maga a történet - jelenti ki Clint Eastwood. - Nem szeretek a jelenetek felvételekor beleavatkozni a játékba vagy elvonni a színészek figyelmét, szeretem olyan szorosan követni a forgatókönyvet, amennyire csak lehet. Ezért igyekszem a lehető legotthonosabb környezetet teremteni, hogy a színészek a létező legjobbat hozzák ki magukból."
Eastwood ragaszkodott hozzá, hogy a Titokzatos folyót eredeti bostoni helyszíneken forgassák - még a filmzenét is ott vették fel a Boston Symphony Orchestra és a Tanglewood Festival Chorus közreműködésével. "Soha el sem is gondolkoztam igazából más helyszínen - vallja be Eastwood. - Ennek a történetnek szerves része Boston. A város és környéke éppolyan fontos eleme a filmnek, mint maguk a színészek."
Mivel túlnyomó részt Bostonban forgott a film, szinte dokumentarista pontossággal festi meg a város hangulatát és a környezetét. Ugyanez igaz a belsőkre, hiszen a díszleteket egy cantoni raktártelepen építették fel, Dél-Boston külvárosában.
A film látványtervezojét, HENRY BUMSTEAD-et Oscar-díjjal jutalmazták a Ne bántsátok a feketerigót! és A nagy balhé címu filmekben nyújtott munkájáért, valamint további jelöléseket gyűjtött be a Szédülés és a Nincs bocsánat című filmekkel. Rá várt a feladat, hogy létrehozza a film belső tereit, és megépítse a baljós Black Emerald bárt, a film egyik kulcsjelenetének helyszínét.
A Black Emerald bár a vízparton, egy üres ipari telepen épült fel, közel a Mystic River hídhoz, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a városra.
"Teljesen megbíztam Henryben - meséli Eastwood. - Komolyan azt gondolom, hogy ő a legjobb látványtervező a világon. Különös képessége van a kreatív problémák megoldására, és ami nagyon fontos, határidőn belül teljesít. Segített már nekem vadnyugati város, hírstúdió, űrhajó és halászhajó megépítésében. Ahogy felépítette ezt a viharvert New England-i bárt, tökéletes és tökéletesen illik a filmhez. Henry különleges tehetség, és nagyon szerencsés vagyok, hogy sikerült bevonni ebbe a produkcióba."
Massachusetts állam parti őrsége segítsége mellett a film összes Bostonban forgatott jelenetét a Mayor Thomas Menino' Office of Special Evenets iroda szervezésében sikerült összehozni, ők segítettek az összes engedély megszerzésében, a közlekedés és a biztonsági feladatok koordinálásában.
"Nagyon szép lett a film - vallja be Eastwood. - Mielőtt az operatorünk, TOM STERN a Véres munka című filmet fényképezte volna, fővilágosítóként dolgozott évekig, több filmemben is dolgozott Bruce Surtees és Jack Green mellett."
A forgatás legkiszámíthatatlanabb változója maga a New England-i időjárás volt. Szerencsére Eastwood határozott rendezői stílusa, és a magasfokú profizmus, amivel a Malpaso cég emberei ötletesen oldották meg a kulcsjelenetek felvételekor felmerülő idojárási nehézségeket, minimálisra csökkentette az újrafelvételek szükségességét. Végeredményben New England jellegzetes időjárása, az örökösen esőre álló idő és őszi hangulat sok esetben specifikus adaléka lett egy-egy jelenetnek.
"Remek volt a stáb és kiválóak a színészek, ami nagyban megkönnyítette a munkámat és sokkal élvezetesebbé tette a forgatást, az időjárási problémáktól és egyéb külső körülményektől függetlenül - magyarázza Eastwood. - Ez mindent meghatároz egy forgatáson, a beállástól kezdve a bontásig, még akkor is, ha többször neki kellett futnunk egy-egy jelenet felvételének. Természetesen belefutottunk esőbe, szélbe, néhány elképesztően hideg éjszakába, de ez várható volt, és a történet szempontjából még előnyös is lett. Az a legfontosabb, hogy nagyszerű csapatom van. Jönnek, felveszik, amit kell, teszik a dolgukat. Ezek az emberek pontosan tudják, mit csinálnak, ez lenyugöző, és néha azon kapom magam, hogy bámészkodom, ahelyett, hogy rendeznék."
Eastwood biztos benne, hogy a film nem csak szórakoztató és szövevényes, de elgondolkodtató tapasztalat lesz a nézők számára. "A történet vélhetően ki fogja elégíteni a közönséget - állítja a rendezo. - A krimirajongókat a gyilkossági szál és maga a nyomozás fogja lekötni, még ha a háttértörténet nem is érdekli őket. Másokat magával fog ragadni a figurák háttere, és a nyomozás csak ezen a mindent átfogó tragédián keresztül lesz számukra érdekes. A történet nagyon sokrétű, és minél több réteg bontakozik ki, annál több sejlik fel a nyomában. Minden megválaszolt kérdés nyomán újabb kérdések támadnak… Kíváncsian várom a nézők reakcióját."

(Forrás a film magyar honlapja.)

Érdekességek:
- Dennis Lehane regényével ellentétben Jimmy családneve Markum, nem pedig Marcus
- Kevin Bacon a Massachusetts-i Állami Rendőrségnél dolgozott, hogy jobban megértse Sean szerepét
- A filmet 39 nap alatt forgatták
- Eli Wallach italboltárusként tűnik fel a filmben, és nem szerepel a stáblistán. A Jó, a Rossz és a Csúf óta ez az első, Clint Eastwooddal közös filmje.
- A film kezdetén, amikor a gyerek Dave beszáll a kocsi hátsó ülésére, az anyósülésről hátraforduló férfi ujján egy püspökgyűrű csillan meg. A könyvben nem szerepelt utalás arról, hogy a karakter pap volna, és azért került a filmbe, mert a forgatás alatt bontakozott ki a bostoni érsekségben egy botrány
- A film - és egyben a könyv - kezdetén végbemenő események alapjául Lehane-nek az a gyerekkori élménye szolgált, amikor édesanyja megfenyítette, amiért magukat civil ruhás rendőröknek állító férfiak kocsijába szállt.
- Whitey Powers szerepét először Forest Whitakernek szánták.

A film hivatalos IMDb oldala: http://us.imdb.com/title/tt0327056/