HIDEG NYOMON - Egy hanyatló világ
Ben Affleck az Oscar-díjas Good Will Hunting után ismét visszatért szülővárosa, Boston terepére. Ám ezúttal csupán a kamerák mögött. Cserébe vitte magával öccsét, aki már az előbb említett filmben is feltűnt - Ben ezúttal rögtön a főszerepet osztotta rá. Mindehhez pedig kiválasztotta a kedvenc könyvét a kedvenc írójától. A végeredmény pedig az év egyik legerősebb filmje lett.
Patrick Kenzie és társa, Angela Gennaro fiatal magánnyomozók. Boston munkások lakta negyedében születtek, ott is nőttek fel, ott is dolgoznak - betéve ismerik. Amikor a környékről eltűnik egy négyéves kislány, a rendőrség pedig tehetetlen, a lány nagynénje a két magánnyomozóhoz fordul, hogy segítsenek megtalálni a kislányt. Ahogy egyre mélyebbre vájnak az egyszerűnek tűnő, ám annál szövevényesebb ügyben, saját morális értékrendjükkel is számot kell vetniük...A film egy ötkötetes sorozat negyedik kötetéből készült, azonban tökéletesen megállja önmagában a helyét. Affleck okosan nem épített az előző kötetek tapasztalataira - részben ennek is köszönhető, hogy a főszereplő, Patrick Kenzie más, mint a könyvekből megismert idősebb, sokat tapasztalt nyomozó. Casey Affleck Kenzie-je még szinte kezdő, csak csip-csup ügyek szerepelnek az önéletrajzában: ez az első komolyabb esete. A film ezzel együtt rendkívül hűen követi a regény eseményeit: nem ijed meg a szokatlanul kemény és ellentmondásos morális kérdésektől, amiket Lehane felvet, következetesen viszi végig a cselekményt. A film tempója nem mondható gyorsnak: sodrása komótos, ám tévedés lenne azt hinni, hogy elkényelmesedhetünk, az egyre sűrűsödő feszültség tesz róla, hogy végig a székünk karfáját markoljuk. Az események aztán egy-egy kirobbanó erejű jelenetsorban tetőznek, amelyek rendezésben, megvalósításban pazarok, sokáig ottmaradnak még a nézővel.
A történetért elsősorban Lehane-t illeti dicséret, az egyedi hangulatért viszont már egyértelműen Afflecknek adhatjuk az elismerést. Dél-Boston nyomasztó, fojtogató atmoszférája, lepusztult épületei és alakjai kézzelfogható közelségben elevenednek meg, a film látens, önálló főszereplőjévé lépnek elő. Gyönyörű felvételek pásztáznak végig a roskadozó házuk tornácán tengődő helybélieken.
Ha vádolták is nepotizmussal Ben Afflecket, nem lehet panaszunk az öccsére. Casey már a Fülig Jimmyben is bizonyította, hogy el tud vinni a vállán egy filmet, és felnőtt Kenzie szerepéhez is: összetett, finom, mély alakításával uralta a vásznat. Mellette Angie másodhegedűssé fokozódik le, talán ez lehet a legfőbb kritika a filmmel szemben: figurája kissé kidolgozatlan maradt, és Michelle Monaghan korrekt, ám kicsit halovány, főleg Caseyvel kontrasztban. Mellettük igazi nagyágyúk sorakoznak: a castingolók jó szemét dicséri, hogy Ed Harris és Morgan Freeman egyaránt tőlük némiképp távol álló karaktereket formáznak meg. A megbízhatóan remek Harris a vad, sokat megélt zsaru, Remy Bressant szerepében szinte szétfeszíti a vásznat, Morgan Freemannek pedig látszólag ismét a bölcs, öreg nyomozó skatulyája jutott, ám a látszat csal, szerepe meglepő árnyalatokkal gazdagodik az idő haladtával.
Említhetnénk még az egyszerű munkásember Titus Welliver, a sokat tűrő, tisztességes háziasszony Amy Madigan (aki civilben Ed Harris felesége) vagy a rövidke szerepre beugró Michael K. Williams laza rendőrtisztjét - akit azonban feltétlen ki kell emelnünk, az az eltűnt kislány édesanyját alakító Amy Ryan. A rendkívül szimpatikus, kedves színésznő átváltozása egy lepukkant, elhanyagolt, drogos és antipatikus nővé megdöbbentő és tökéletes, és hogy Kenzie-hez hasonlóan mégsem tudjuk helyből elítélni, az szintén a színésznő érdeme. A színészek mind otthonosan mozognak ebben a világban, ami még hitelesebbé teszi a látottakat.
A Hideg nyomon nem könnyű film. Lassú, mégis sodró ritmusával, komoly színészi alakításaival és nyomasztó képeivel egyre mélyebbre furakszik az ember lelkébe, és nem könnyíti meg a néző dolgát, nem ad egyértelmű feloldozást. A stáblista lepergése után sajgó gyomorral és megválaszolatlan, megválaszolhatatlan dilemmákkal távozunk a moziteremből vagy állunk fel a képernyő elől; a film még napokig ne ereszt el minket. Sötét, de maradandó élmény. Reméljük, nem utoljára láttuk Ben Afflecket a kamera mögött.
